Település
Bemutatkozás
Újság
Kapcsolatok
Önkormányzat
Intézmények
Civil szervezetek
Vállalkozások
Képgaléria
Rendezvénynaptár
Hírek
Fórum
Lakossági komposztálás

Lakossági komposztálás










óvodai beiratás időpontja a 2014/15-ös nevelési évre

Az óvodai beiratás időpontjáról a határozat itt olvasható. 
bővebben >>


Tótvázsonyi helyi iparűzési adó nyomtatványok 2013., 2014.

2013. évi helyi iparűzési adó nyomtatványok 2013. HIPA  ADÓBEVALLÁS FÖLAP  2013. HIPA - ideiglenes1  2013. HIPA BEVALLÁS  ABCDEFHIJ BETÉTLAPOK  2014. évi helyi iparűzési adó nyomtatványok 2014. HIPA  ADÓBEVALLÁS FÖLAP  2014. HIPA BEVALLÁS  ABCDEFHIJ BETÉTLAPOK  2014. HIPA feltoltes  adóigazolási_kérelem_2014 uj  
bővebben >>


Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv

Tótvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete az épített környezet alakításárólés védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban Étv.) 6/A § (3)bekezdésében és 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, aMagyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1)bekezdés 1. pontjában és az Étv. 6.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörébeneljárva a következőket rendeli el: 
bővebben >>


Telkek eladók!

Tótvázsony a Bakony lábánál elhelyezkedő hangulatos kis település. Megközelíthetőség tekintve Veszprémtől 18 km-re, Balatonfüredtől 10 km-re található.
bővebben >>



 
 
Köszöntő
 
Történelem
 
Kitüntetettek
   
Térkép
   
Elérhetőségek
   
Műholdkép
   
Vízminőség
 
 

Az őskortól napjainkig

Tótvázsony a Balatontól északra, a megye székhelyétől, Veszprémtől és Balatonfüredtől egyaránt 15 km-re a Bakony lábánál fekszik. A falut két patak szeli át déli-északi irányban. Veszprém megye egyik legnagyobb határával rendelkező községe. Határos települések: Hidegkút, Nemesvámos, Szentgál, Nagyvázsony, Barnag, Pécsely, Balatonszőlős.
Kedvező földrajzi elhelyezkedését már az ősember is felismerte. A legrégebbi leletek, melyet Tótvázsony határában találték kb 6.000 évesek. Az őskor emberének folyamatos továbbélését bizonyítják a későbbi (ún. későrézkor) kb 4.000 éves, majd a későbronzkori (kb 3.000 éves) leletek.
A történelem hajnalán - Krisztus születése előtt kb. 300 évvel - harcias kelta törzsek telepedtek le ezen a vidéken. A római kori, valamint az őket követő avar törzsi leletek igazolják, hogy a következő évszázadok alatt is emberi élet volt a környéken.
A honfoglalás és államalapítás után Tótvázsony nevét (Touthwasun) először 1082-ben említették meg egy oklevélben. A középkori egy utcás falu a jelenlegi község központjában, észak-déli irányban helyezkedett el. A jelenlegi református templom helyén állott (1350-es adat szerint) a Szent Vencel tiszteletére szentelt középkori templom, és körülötte terült el a falu temetője. A török időkig több "gazdája" is volt a falunak, többek között az Atyuz-, majd az Igmánd-nemzetség (XI-XIII. században), később (1309-től kisebb megszakításokkal) az Essegvári (Segvári) család.
A török hódoltság alatt a falu lakossága kb a felére csökkent. Ez nem csak a környéken dúló csaták miatt következett be, hanem azért is, mert hol a török, hol a magyar, hol mindkettő adóztatta a jobbágy portákat. Az előzőek miatt is az 1665-1679 közötti években Tótvázsonyt néptelen településként említették, de - sok más településsel ellentétben - 1671-től már újra élet költözött a faluba.
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt csak egy alkalommal került "közelebbi" kapcsolatba a falu a háborúval: 1707. Februárjában Tótvázsonytól néhány kilométerre nyugatra Győri Nagy János kuruc dragonyosezrede a megyei nemesi- és telekkatonasággal kiegészülve csapott össze az osztrák Rabutin-hadtesttel. Ez a csata a legnagyobb ütközet, mely Veszprém vármegye területén a Rákóczi szabadságharc idején zajlott.
Tótvázsony az ezt követő időszakban az Oroszy család kizárólagos birtokában volt.
A török háborúk után az elnéptelenedett falvakba külföldről, Németországból (elsősorban a mai Baden-Würtemberg tartományból) jöttek telepesek az 1720-1730-as években az 1722-23. évi országgyűlés határozata alapján. Tótvázsonyba is ekkor érkeztek az első német telepes családok, akiket - vallási okokból - a veszprémi Padányi Bíró Márton püspök az 1747. évben összeíratott.
Bár Tótvázsonyhoz tartozott a megye egyik legnagyobb területe (7.722 hold - 1829. évi összeírás szerint) szőlőművelésre alkalmas földje nem volt. Ezért a falu lakói - nemesek és nem nemesek egyaránt - közeli Kis-Szőlős határában vásároltak maguknak szőlőskerteket. Az 1800-as évek elejére a művelhető szőlőterületek nagyobb része tótvázsonyiak tulajdonában volt.
A lakosság száma az 1800-as évek első felében meghaladta az 1300 főt (1829. évi országos összeíráskor 1479 fő). Felekezeti megoszlása kb 50-50%-ban református és katolikus. A jobbára német betelepültekből származó katolikusoknak csak 1817-től volt önálló plébániája és temploma, a falu akkori legnagyobb földesura, Szentgyörgyi Horváth János kezdeményezésére és támogatásával.
Az 1847. november 11-én Pozsonyban megnyitott utolsó rendi országgyűlés egyre hangosabb vitáiról, valamint az azt követő évben Pesten kitört polgári forradalom eseményeiről - a március 17-18-i pesti vásárról hazatérő veszprémi kereskedők, iparosok közvetítésével - nagyon hamar tudomást szereztek Tótvázsonyban is. 1848. március 28-án a kuriális (föld nélküli) zsellérek előbb Kazay Gábor közbirtokos, majd Pap Ferenc (Oroszy Jozefa férje) földbirtokos házához vonultak, betörték a ház ajtaját, kidobálták az ablakot.
1848. májusában megkezdték a nemzetőrség felállítását. Tótvázsonyban - Kis-Hidegkúttal és Nagy-Hidegkúttal közösen - Nemzetőr Kapitányságot hoztak létre. Öltözetük és fegyverzetük nem volt egységes, hanem mindenki a saját ruhájában és otthonról hozott fegyverekkel (vadászpuska, nemesi kard, vashegyű lándzsa) volt felszerelve. Tótvázsony lakossága nem csak katonaállítással, hanem gyűjtéssel pénzben támogatást is adott a magyar szabadságharcnak, melynek hadi eseményei nem érintették a falut.
A szabadságharc után I. Ferenc József 1853-ban kiadott "Urbéri Pátens"-sel, valamint a "kárpótlási és földtehermentesítési Nyílt Parancs"-csal a jobbágyoknak adta a használatukban lévő föld szabad rendelkezési jogát.
1875-ben Freystadtler Antal vásárolta meg a volt Szentgyörgyi Horváth birtokot, valamint több helyi nemes birtokát (kb. 5.000 hold), melynek központja Kövesgyűr-puszta lett. Rendkívül jó gazdálkodásával az új, kapitalista nagybirtokon igen jelentős vagyonra tett szert és az ország egyik leggazdagabb földbirtokosa lett. Tótvázsonyban nagy kastélyt építtetett (húsz szobával) mellette pedig majort, ,szállókat, gazdatiszti lakásokat, stb. emeltetett.
Tótvázsony lélekszáma az 1890-es évek második felében érte el csúcspontját, amikor - a veszprémi katolikus püspökség kiadványa szerint - több, mint 2.200 lakója volt a falunak, akiknek a nagy része a mezőgazdaságból származó jövedelemből tartotta el magát és családját.
Tótvázsony bemutatásánál nem mehetünk el szó nélkül Savanyó Józsi mellett, akinek a sírja a helyi temetőben van. Az öt nyelven - magyarul, németül, tótul, franciául és olaszul - beszélő "utolsó bakonyi betyár" (a valóságban nem ő, hanem a tótvázsonyi Doma Vendel volt, akit utoljára elfogtak) nevével visszaélve Tótvázsony környékén nagyon sok rablást, gyilkosságot követtek el. Elfogására 1883. decemberében 120 csendőrt vezényeltek erre a vidékre, 1000 Ft-os díjat tűztek a fejére és a Belügyminisztérium statáriumot hirdetett Veszprém megyében. Az országosan ismert bűnöző valójában egy "mítosz" volt. Miután 1884-ben, 43 éves korában elfogták és kihallgatták, derült ki, hogy a rettegett haramia valójában egy "ártatlan" rabló, aki valószínűleg egyetlen gyilkosságot sem követett el. Életfogytiglani fegyházra ítélték, ahonnan a váci püspök közbenjárására szabadult 1906-ban. A közeli Soós-pusztán telepedett le rokonainál, majd 1907-ben öngyilkossággal vetett véget életének.
Az 1890-es években és 1903-ban összesen 64 személy vándorolt ki Amerikába. Kiváltó oka a nagy mértékű munkanélküliség volt, melyet az 1880-as években megjelenő filoxéra-vész idézett elő. Ennek hatására az egész Balaton-felvidéki - így nagyrészt tótvázsonyiak tulajdonában lévő balatonszőlősi és pécselyi - szőlőkultúra - mely a nagyszámú tótvázsonyi napszámosnak adott munkát és kenyeret - megsemmisült.
Az I. világháború idején (1916-ban) katonai célokra elvitték az 1894-ben felszentelt, újjáépített református templom harangját és vörösréz tetőzetét. A háborúba 264 hadkötelest hívtak be, akik közül 38 férfi soha nem tért haza. Tótvázsony lakossága a falu központjában felállított emlékművel rótta le kegyeletét a hősi halottaknak.
Szabó Géza református lelkész volt a támogatója annak a mozgalomnak, melynek eredményeként 1938-41 között Hajdú-Bihar és Szabolcs vármegyékből református magyar telepeseket hoztak a községbe. Azt az utcát, melyben az új családok elhelyezést nyertek, ma is Telep utcának hívják.
1939-ben vízvezeték hálózatot és törpe vízművet építettek a községben. Így természetes, hogy a falu 338 lakásából 254-ben már volt vízvezeték és 97 lakásban a villany is be volt vezetve.
A közelgő világháború előszele volt, hogy 1937-ben katonai repülőteret építettek a falu határában.
Tótvázsonyt a háború először 1942-ben érte el oly módon, hogy a februári mozgósításkor a 2. magyar hadseregbe soroztak be férfiakat. A domi katasztrófa után a harcoló front gyorsan hömpölygött Magyarország, Tótvázsony felé. 1945. márciusában súlyos harcok színtere volt a község határa. A páncélos ütközetben 28 db harckocsi, míg a légi csapásoknak és az utcai harcoknak "köszönhetően" 84 lakóház pusztult el, valamint a katolikus iskola és a Wagner-kastély leégett. Megrongálódott mindkét templom és a községháza is. A faluból 3 zsidó családot (12 fő) deportáltak, akik közül csak ketten tértek vissza. A háború katonai és polgári áldozatainak a község 1992-ben emelt emléket, melyen 48 név szerepel.
A világháború után 1948-ban 11 családot, 29 fővel kényszeríttettek arra, hogy 20 kg élelmiszerrel és 100 kg poggyásszal Németországba kitelepüljön. Az érintettek összes vagyonát elkobozták és a Csehszlovákiából kitoloncolt magyar anyanyelvű lakosságnak adták. Ebben az évben államosították a község mindkét felekezetének iskoláit és Földessy Lajost nevezték ki igazgatónak.
Az 1949. évi országgyűlési választások után hatalomra került Magyar Dolgozók Pártja vezetésével "kemény és következetes" munkával sikeresen tönkretették a háború után "lábadozó" falu gazdaságát. A beszolgáltatási rendszer és a termelőszövetkezetbe belépési kényszer volt a témája az 1950-es évek első felének. Ennek ellenére csak Kövesgyűr-pusztán alakult meg 1950-ben a tszcs (termelőszövetkezeti csoport).
Az 1956. évi forradalom budapesti eseményei hatására október 26-án Tótvázsonyban is tüntetés volt. Feltörték a gyűlölt "begyűjtési hivatal" ajtaját, kihajigálták a pártdekorációkat, begyűjtési iratokat és felgyújtották. A forradalmi események hatására felbomlott a kövesgyűri "Új Barázda" tszcs.
Hosszú agitáció után 1959. március 6-án alakult meg a Tótvázsony "Bakonyalja" Termelőszövetkezet, mely az 1972. évi nemesvámosi egyesüléssel az 1980-as évek végéig a falu meghatározó munkáltatója és gazdasági egysége volt.
A lakosság lélekszáma 1960-ban még 1.526 fő volt, , lakóházak száma 350, melyből 110 házba a víz is be volt vezetve. A következő években a lakosság száma a fiatalok városába költözése miatt, erőteljes csökkenésnek indult. Ennek következtében 1990-re a falu lakók száma 1083 főre csökkent.
1961-ben új osztálytermekkel bővült az iskola, így mind a nyolc osztály délelőtt járhatott iskolába. A tanuló létszám ekkor 245 fő volt. 1964-ben elkészült az óvoda épülete 50 férőhellyel.
1969. július 1-től Tótvázsonyt - Hidegkúttal és Veszprémfajsszal - közigazgatásilag Nemesvámoshoz csatolták. A Közösségi Közös Tanács ezután 1990-ig Nemesvámos székhellyel működött.
Az 1989-1990. évi "rendszerváltás" Tótvázsony életében is jelentős változásokat hozott. A közös tanácsi gyámkodásból az 1990. szeptember 30-án lezajlott önkormányzati választással a falu újra az önállóságot választotta.

 

A településünkhöz kötödő híres emberek:

FÁBIÁN Gábor

(Vörösberény, 1795. dec. 28. – Arad, 1877. dec. 10.) író, műfordító. Somogyi Gedeon unokaöccse, Fábián József fia. Veszprémben, Pozsonyban és Pápán tanult, 1821-ben ügyvédi vizsgát tett Pesten. 1826–1838 között a Bohus család uradalmi ügyvédje Világoson. A Magyar Tudós Társaság 1832-ben levelező-, 1835-ben rendes tagjává választotta, 1862-től a Kisfaludy Társaság tagja. A szabadságharc idején sajtóbizottsági elnök, az aradi vészbíróság tagja, országgyűlési képviselő, majd a hétszemélyes törvényszék bírája. A bukás után fogságba került, majd Aradra internálták. 1867–1869-ben ismét országgyűlési képviselő volt. 1869-től visszavonulva csak a költészetnek élt. Írói pályáján nagy hatással volt rá édesapja, a nagy műveltségű vörösberényi, majd tótvázsonyi lelkész, valamint anyai nagybátyja. Költeményei, filológiai és esztétikai dolgozatai, latin, perzsa és modern nyelvekből való fordításai révén vált neve ismertté.
Műveiből (fordításaiból): Hafiz Divánjából. Pest, 1824. – Ossián énekei. Buda, 1833. – Arad vármegye leírása, historiai, geographiai és statisztikai tekintetben. Pest, a835. – M. T. Cicero összes leveleiből időrendes sorozatban. Pest, 1861–1864. – Fábián Gábor levelezése. (Közli: KARA Győző.) = ItK, 1893. 2. sz.


Irodalom:

ZICHY Antal: Emlékbeszéd – felett. Pest, 1888. (MTA emlékbeszédek, 5. Köt. 1. Füz.) – JANCSÓ Benedek: – élete és irodalmi működése. Arad, 1885.


FÁBIÁN József

(Alsóörs, 1762. febr. 19. – Tótvázsony, 1825. jan. 29.) természettudós, ref. lelkész, író. Fábián Gábor író és műfordító apja, Somogyi Gedeon sógora. Debrecenben teológiát végzett, majd a genfi és a berni egyetemeken tanult. Hazatérve 1795-től Vörösberényben, 1808-tól haláláig Tótvázsonyban lelkész, 1805-től esperes. Kortársai kiváló természettudósként ismerték. Számos könyvet írt. Az egyszerű gazdák számára irt természettudományos kötetei népszerűek voltak. Több külföldi, köztük a borászattal, szőlőtermesztéssel foglalkozó kiváló munkát dolgozott át, illetve fordított magyarra. Lakásán természettani szertárat rendezett be, amely akkor még ritkaságnak számított hazánkban. Görög Demeter szőlőfajtát nevezett el róla. Szerkesztette és kiadta a Prédikátori Tárház és a Lelkipásztori Tárház c. folyóiratokat.
Műveiből: Természeti história gyermekeknek. Veszprém, 1799. – Természeti tudomány a köznépnek. Veszprém, 1803. (A babonaságnak orvoslására.) (Fordításaiból): Louis Chaptal: A boroknak termesztésekről, készítésekről és eltartásokról...Veszprém, 1805. – Chaptal: Vizsgálódó és oktató értekezés a szőlőmívelésről. (Társszerző.) 1–2. Köt. Veszprém, 1813–1814. – Columella Lucius Június Moderatus 12. könyve a mezei gazdaságról és egy különös az élőfákról... 1–2. Köt. Pest, 1819. – Étek-eltartás mestersége... (APPERT után fordította –, kiadta fia, FÁBIÁN Gábor.) Pest, 1833.


Irodalom:

M. Kurír, 1825. 13. sz. – Fábián József. = Tud. Gyűjt, 1825. 6. Köt. – Magyar agrártörténeti életrajzok. 1. Köt. Bp. 1987. – VERES D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém, 1994. – LICHTNECKERT András: Alsóőrs története. Veszprém, 1996.


OROSZY Pál

(Tótvázsony, 1763 – Tótvázsony, 1833. jún. 24.) táblabíró, földbirtokos. Elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Pápán végezte, jogot feltehetően Győrött tanult. Magánpraxist folytatott és gazdálkodott is. 1793-ban szolgabíróvá választották, de 1798-ban már nem indult a választásokon. Táblabíróként vállalt aktív szerepet a vármegye politikai életében, meghatározó tagja volt a ref. egyházközségnek. Nemzedéke művelt, széles-látókörű, felvilágosult köznemesei közé tartozott. Gazdag könyvtári gyűjteménnyel rendelkezett, amelyet már diákkorában gyűjteni kezdett. Csak rövid ideig vállalt hivatalosan szerepet a közéletben, de megtalálta szerepét a környék művelt köznemesei között.

 

Irodalom:

HUDI József: – táblabíró könyvtára. = Honismeret, 1993. 4. sz. – VERES D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém, 1994.


SOMOGYI Gedeon

(Nemesvámos, 1783. szept. 23. – Tótvázsony, 1821. dec. 21.) nyelvész, levéltáros. Apja ref. pap Tótvázsonyban és 1783-ban költözött Nemesvámosra. A pápai ref. kollégiumban tanult, 1805-ben Pákozdon rektor. 1806-tól a pozsonyi jogakadémia hallgatója, majd Pesten ügyvédi vizsgát tett. Veszprém megye levéltárnoka. A mérsékelt nyelvújítás híve, ezért szembekerült Kazinczyval, aki ellen 1813-ban átdolgozta, és Mondolat címen megjelentette Szentgyörgyi József debreceni orvos munkáját. A választ Kölcsey Ferenc és Szemere Pál írta meg 1815-ben, Felelet a Mondolatra címen. Somogyi Gedeon csak négy évvel később Értekezés a magyar verselés módjáról és fordításokról c. könyvében válaszolt az ellenmondolatra. A nemesvámosiak a nyelvész születésének 200. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a feltételezett szülőház, a ref. lelkészi hivatal falán.
Műveiből: Mondolat. Dicshalom (Veszprém), 1813. Reprint: Veszprém, 1983. – Értekezés a magyar verselés módjáról és fordításokról. Veszprém, 1819.


Irodalom:

FÁBIÁN Gábor: Adatok – életéről. = Figyelő, 1876. 1. Köt. – CSÁNYI László: Veszprém és a Mondolat. = Új Helikon, 1963. – OROSZ László: A magyar verstani eszmélkedés kezdetei. Bp. 1980. – HARMATH István: –ra emlékezünk. = Hor, 1983. 4. sz. – HARMATH István: Széphalom–Veszprém. Gondolatok a Mondolat-vita 160. évfordulója alkalmából. = Harmath István emlékezete. Veszprém, 1990. – VERESS D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém–Balatonfüred, 1994.


KOVÁTS József, Kovács József

(Tótvázsony, 1780. ápr. 1. – Kaposvár, 1809. febr.) költő, ref. lelkész. Pápán teológiát tanult 1803-ig. Pátkán tanító, két év múlva Városhídvégen református segédlelkész. 1808-ban italos fejjel elkövetett vétsége miatt háromévi börtönre ítélték, néhány hónap múltán a fogházban meghalt. Többnyire alkalmi verseket, furfangos rímjátékokat írt a “rímkovács” néven ismert költő. Sok nyelven tudott bámulatosan gyorsan verselni, mesterkélt rímei híressé tették. Verseit kéziratos másolatokban adták tovább. Jókai Mór édesapja is lelkes híve volt, verseit lemásolta és úgy terjesztette. Néhány megjelent a Magyar Kurírban, a többit később Ferdős Dávid adta ki Kováts József versei címen, Pesten, 1817-ben.

Irodalom:

RADÓ Antal: A magyar rím. Bp.


SAVANYÓ Jóska

(Izsákfa, 1845 – Tótvázsony, 1907. ápr. 9.) bakonyi betyár. Apja Orosziban volt számadó juhász. Első rablását 1881-ben követte el Csabrendeken, amikor kirabolták Háczky Kálmán földbirtokost és agyonlőtték Bogyay Antal főbírót. Rablóvezérségének fénykora 1881-től 1884-ig tartott. 1883-ban országos körözést adtak ki ellene és ezer forintos díjat tűztek ki fejére. 1884-ben statáriumot hirdettek elfogatására. Ez év májusában mulatozás közben került csendőrkézre a zalahalápi csárdában. 1884. május 4-én történt elfogatása után derült ki, hogy a rablások és fosztogatások jelentős részét nem Ő, hanem a nevében követték el. 1886-ban halálra ítélték, de kegyelmet és tíz év börtönbüntetést kapott. Az illavai és a váci fegyház foglya, 1906-ban gr. Csáky Károly váci püspök közbenjárására kegyelmet kapott. Testvéréhez Tótvázsonyba költözött, szabóműhelyt nyitott, de hamarosan öngyilkos lett. Tótvázsonyban temették el, ahol sírja idegenforgalmi látványosság. Betyártörténetek, népdalok, pásztorfaragások őrzik emlékét. Halála után levelezőlapokat nyomtattak arcképéről, színműveket írtak róla.
Irodalom: RELKOVIS Davorka: Adalékok a Somló-vidék folklórjához. Bp. 1929. – A gyöngyösi csárda. 8. bőv. kiad. Veszprém, 1967. – ZÁKONYI Ferenc: A vámosi csárda. Balatonfüred, 1967. – FORRAY Dezső: –, a rettegett bakonyi betyár kalandjai (Színmű.). Bp. 1912. – VAJKAI Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu folklórja. Bp. 1987. – VERESS D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém–Balatonfüred, 1994. – ÁCS Anna: Betyárok az irodalomban. = Somogy, 1997. 5. sz.

KAZAY Sámuel

(Tótvázsony, 1710 - Debrecen (?), 1797) gyógyszerész, műgyűjtő. Tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte. 1730 körül beutazta Ausztriát, Németországot és Itáliát. 1750-ben gyakornok lett az "Arany Angyal" patikában, melynek kinevezett vezetője, 1773-tól tulajdonosa lett. Kiválóan értett a gyógyszerészethez, s gyógyszervizsgálata leplezett le egy súlyos bűntényt, amikor egy Dull Mihály nevű jómódú debreceni polgárt kapzsi és kikapós felesége egérkővel (arzénnal) mérgezett kukoricával akart megölni. Szenvedélyes műgyűjtő volt, kódexeit, ősnyomtatványait, festményeit, római régiségeit a debreceni nagykollégium könyvtárában és múzeumában őrzik.


Irodalom:

 VERESS D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém–Balatonfüred, 1994.


Freystädtler Antal

(?, 1813- Tótvázsony, 1892 . május. 15.) zsidó földbirtokos, a "Ferenc József" Rend és a "Vaskorona Rend" lovagja. Közel 30 évig volt bérlője a Somogy megyei herceg Esterházy-birtoknak, később megvásárolta a gróf Forgách-féle szigligeti, a bőszegi birokokat, majd 1875-ben pedig a Billege-, Soós- és Kövesgyűr pusztákat. A birtok központja Kövesgyűrpuszta volt, melyen szeszgyárat, s ennek melléktermékeként keletkező cefrére nagy szarvasmarha telepet is létesített. Tótvázsonyban, a Kereszt utcában 20 szobás kastélyt épített. Birtoka növekedését és fejlődését semmi nem mutatja jobban, mint a lakosság számának növekedése. 1975-ben a három pusztán 51-en, 1887-ben 390-en laktak. Jelentősségét mutatja az is, hogy az 5.000 katasztrális holdas birtokával és 17-18 millió forintos becsült vagyonával az ország legnagyobb birtokosai közé tartozott. Feszl Frigyessel terveztetett Pesten épületet, részt vett a Veszprém környéki vasútépítés tervezésében, s végrendeletileg hagyatékából létrehozott félmillió(!) forintos alapítványát egy Budapesti zsidó gimnázium létesítésének céljára ajánlott fel. Jószívűsége és bőkezűsége miatt cselédei is szerették. Schaffer Annát 1844-ben vette feleségül, négy gyermekük született Vilmos, Jenő, Ilona és Flóra. Fiai is viselték a lovagi címet. Vilmos, az elsőszülött örökös, az országgyűlési választáson is indult 1884-ben sikertelenül, majd 4 évvel később megőrült, s 1890-ben halt meg. Ilona és Flóra férjhez mentek, Flóráról Ady Endre egyik prózai művében említést tesz, valószínűleg ismerték egymást. Jenő örökölte a birtokot, aki apja halála után fél évvel elkezdte kiárulni, elherdálni a hatalmas hagyatékot. Lóistállóra, lótartásra, lóversenyre költötte vagyonát. 30 évi tékozlás után a birtok a felvett hitelek miatt banki tulajdonba került. Folyton botrányokba keveredett, párbajért börtönbüntetésre is ítélték. A török közügyekben, különösen a Hedjas-vasút építésénél szerzett érdemeivel a török császár 1908-ban császári basává nevezte ki. A családi sírboltjuk kövesgyűrpusztai birtokukon volt kialakítva.


Irodalom:

VERESS D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém–Balatonfüred, 1994